Nem, ez nem valami tudományos értekezés akar lenni… Csak megosztom Veletek (vagy inkább elsírom Nektek), hogy ilyeneim vannak. Bár nem kértem őket…
Egy csomó tervem volt a húsvéti hosszú hétvégére… Amiből még nem tudom, mit sikerül megvalósítani, mert eléggé lakáshoz vagyok kötve 2 napja. Pontosítva: az ágyhoz, és a mellékhelyiséghez, hogy finoman fogalmazzak. Ilyenkor jön rá az ember lánya, hogy mekkora igazság az, miszerint az egészség a legdrágább kincs.
Na de sorjában. Múlt hétvégén begyulladt hátul a nyakamon egy addig ártatlannak tűnő kis csomó (gondoltam, mitesszer, vagy zsírcsomó vagy ilyesmi – mivel tüneteket nem okozott, az „ej, ráérünk arra még” kategóriába került a vele való foglalkozás. Ma már tudom, hogy csírájában kellett volna elfojtani vagy kinyomkodni vagy valamit tenni vele.). Na szóval a kis csomóm kb. cseresznye nagyságúvá nőtt egyik napról a másikra, bevörösödött körülötte, és elkezdett marhára fájni. Persze még ekkor is bíztam benne, hogy majd elmúlik, de a dolog nem viccelt, így hát kedden munka után elmentem a háziorvoshoz, aki csak ránézett, majd közölte, hogy irány a sebészet… Szerencsére egy kedves kolleganőm elkísért.
A sebészeten nem voltak valami túl kedvesek. A doki ránézett, közölte, hogy ez egy inflammált atheroma (köszi, minden világos), és hogy fel kell vágni, feküdjön oda és ne mozogjon. Érzéstelenítés gyanánt valami a nyakamra öntöttek, amit kérdésemre „fagyasztó”-nak neveztek meg. A valami rögtön párává változott, és ment bele az orromba-számba, amitől érzésem szerint semmilyen szinten nem kaptam levegőt, nem sok választott el az ájulástól. Persze, ezzel se sokat foglalkoztak, csak hogy ne mozogjak (mert levegővétel céljából megpróbáltam oldalra fordítani a fejem). A vágást mondjuk ebben az állapotban nem éreztem, az utána következő vagy’ negyedórás nyomkodást annál inkább… Végül bekötötték, majd habnak a tortán közölték, hogy „holnap is jönni kell”. Király.
Ennél királyabb volt a másnap, amikor már reggel 8-kor haza kellett jönnöm a munkahelyemről (be se kellett volna mennem, mert már éjjel is rázott a hideg…), mert… hát, hogyan is lehet ezt finoman megfogalmazni? Szóval gyomor-bélrendszeri fertőzést kaptam. Megint vissza a háziorvoshoz, aki egyébként átlag ötévente lát talán, aki szerint ez calici-vírus lehet, megírta a táppénzes papírt és elbocsájtott. Délután meg vissza a sebészetre, ahol a tegnapi hiszti (elájulok stb.) miatt persze jól emlékeztek rám. Ott átkötötték, megállapították, hogy szép (hát én ma megnéztem tükörből, a szépről azért más fogalmaim vannak), és azzal engedtek haza, hogy naponta át kell kötni, meg fertőtleníteni, amíg nem kezd begyógyulni (vagy „ha begyulladna, akkor jöjjön vissza” – neeee!). Normális fürdés persze addig kizárva.
Azóta pedig itthon agonizálok, és mohón reménykedem, hogy azért holnapra már jobban leszek, és enni is fogok tudni (meg merni), valamint hogy elmozdulhatok az ágy és vécé 20 méteres körzetéből. Ja, és esetleg a fejem sem fog fájni, és a nyakam is gyógyulásnak indul…
Egyébiránt szerettem volna sonkát főzni, tojást festegetni, ágyásszegélyt készíteni és virágokat ültetni, tojáslikőrös sütit sütni, füvet nyírni, takarítani, a barátaimmal találkozni, velük bográcsozni, gyermekkel elmenni valahová (nem ebben a sorrendben). Na ebből még nem tudom, mi valósul meg, mert jelenleg jártányi erőm is alig van. De, majd csak jobb lesz előbb-utóbb!
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése