A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak...

E-mailben kaptam a következő kis történetet, vagy inkább "tanmesét". A sok kéretlen továbbküldős e-mail között néha igazán jopofák és/vagy elgondolkodtatóak, tanulságosak is akadnak. Az alábbi is ilyen.



"Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.

A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében.

Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt:
"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amijük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn. A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen.

Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg.

Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a halál angyala, hogy elvigye a feleséget. Helyette odaadtam a tehenet. "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak." Néha pontosan az, ami történt, ha a dolgok nem olyannak mutatkoznak, aminek kellene. Ha bízol, csupán arra kell hagyatkoznod, hogy minden eredménynek megvan az előnye. Amíg nem telik el egy kis idő, ezt nem veszed észre.

A tegnap történelem. A holnap misztérium. A ma ajándék. Azért is hívják Present-nek is. Úgy gondolom, hogy ez valami különleges.
Élj és élvezz minden pillanatot!"


Vidám őszi napokat Nektek! (csakazértis!:-))

Őszi tippek - házon kívülre

Az ősz talán az év legszebb szezonja. A természet csodálatos színekben pompázik, az idő még kellemes szabadtéri programok megvalósításához, legyen az hétvégi kirándulás, kerti grillezés vagy piknik. A gyerekek visszatérnek az iskolák rutinjába, a felnőtteket pedig a nyári szünetek alatt felhalmozódott munka várja. Bár a napsugarak még próbálkoznak felmelegíteni és felvidítani napjainkat, az egyre rövidebb nappalok és az esték  hűvös illata a tél közeledtét jövendölik, amire érdemes alaposan felkészülnünk a családban, otthonunkban, életmódunkban.


Tippek, programok házon kívülre

Az időjárás általában kiváló ősszel arra, hogy kiránduljunk, kerékpározzunk, hegyet másszunk, hiszen nincs nagy hőség, az eső is ritkán esik. Érdemes ellátogatni olyan helyekre, túrákra akár gyerekekkel is, amelyek nem túl megerőltető programok a zöldben. Napközben a csalogató napsütés még akár egy piknikre is lehetőséget ad. A séták közben pedig begyűjthetünk alapanyagokat az otthonunk őszi dekorációjához is. A rendszeres testmozgás az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele, ráadásul mindez szabadban, friss levegőn még egészségesebb.
Szintén ősszel rendeznek sok szabadtéri rendezvényt is, részben már a szüret jegyében. Figyeljük tehát lakhelyünk környékén az őszi programokra csalogató plakátokat, szórólapokat. A kínálatban szerepelhet őszi fesztivál, gesztenyeünnep, Márton napi rendezvények, szüreti- és borfesztivál, hagyományőrző vígasságok, bográcsfőző verseny, pálinka- és kolbászfesztivál, hagyományőrző rendezvény is. Ezeken a rendezvényeken nem csak jót lehet enni és inni, akár sztárvendéggel találkozni, de kirakodóvásár mellett tartalmas program várja kicsiket és nagyokat egyaránt. Ezen rendezvények előnye a családok számára, hogy a belépés általában ingyenes, csak az ott fogyasztott extrákért kell fizetni. A szintén ingyenes szüreti mulatság, felvonulás az egész család számára kellemes program lehet. Néhány konkrét ajánlat a Budapesten és környékén élő gyerekes családoknak őszi kirándulásokhoz: vonatozás a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúttal az őszi erdőben, a Budakeszi Vadaspark vagy a Veresegyházi Medveotthon meglátogatását. Ha pedig egy egész napos kirándulásra és egyben szórakozásra is vágyunk, vigyük el a gyerekeket egy Balaton-felvidéki, vagy Zempléni kirándulásra. Sok látnivalóval és programmal várja a látogatókat a szentendrei Skanzen is.
Ha pedig az idő rosszabbra fordulna, a mozik és a színházak kínálata mellett további lehetőségeink is vannak, pl. a Fővárosi Nagycirkusz aktuális programjának megtekintése, rövidebb látogatás a budapesti vagy vidéki állatkertekbe, mielőtt az állatok téli pihenőre térnek.

Szép időben menjünk kirándulni vagy hosszú sétákra parkokba, erdőkbe (akár piknik kosarat is vihetünk magunkkal!). Gyűjtsünk elhullott leveleket, erdei bogyós ágakat, csupasz gallyakat, vesszőket, gesztenyéket, tobozokat, diókat, mogyorókat stb. A leveleket könyvlapok között szárítsuk ki. A lapos és száraz levelekből gyorsan készíthetünk egyszerű díszeket, pl. gyertya-alátétet, asztali díszt, függőket. Felhasználhatjuk őket dísztálakhoz (mogyorók, diók, gesztenyék, tobozok alatt), gyertyák dekorálásához, gyümölcstálak díszítéséhez (alma, füge, körte, mini sütőtök mellé). A természetben talált elemeket nem csupán őszi dekorációként tudjuk felhasználni, hanem eltehetjük későbbi karácsonyi díszek készítésére is.
Az őszi évszakot hasznos munkával is kitöltők számára ott a kert, termény betakarítási és télelőkészítő feladatokkal. Ősszel érdemes előkészíteni a virágos kertet, udvart a következő tavaszra, ültetni, átültetni, egy utolsó fűnyírás után a fűnyírót, kerti locsolót a téli pihenésre elpakolni. És akkor még nem is említettük a szüretet! Vidéken családi, baráti körben élvezetes órákat tölthetünk el szüreti munka közben is.
/Forrás: tutitippek/

Máglyarakás

Itt van az ősz, érik az alma. Nálunk a kertben is van 2 kis almafácska, ami tele van (volt) almával. Sajnos a nagy része kukacos lett, és hamar lepotyogott - ezeket egy hordóba gyűjtöttem össze, reményeim szerint majd almapálinka lesz belőle. Voltak azért egészséges szemek is persze. Múlt héten almakompót készült belőlük, ma pedig - életemben először - máglyarakás készítésére vetemedtem. :-)

Így nézett ki, amikor kivettem a sütőből:



A recept egy régi szakácskönyvből származik, Pelle Józsefné: Nagy szakácskönyv címűből, melyet még édesapám adott nekem pár éve.

Máglyarakás
Hozzávalók: 10 db kifli, 4 dl tej, 4 tojás, 15 dkg cukor, 50 dkg alma, 5 dkg vaj, 15 dkg baracklekvár, 1 csomag vaníliás cukor.
A kifliket felszeleteljük (nem baj, ha másnapos). Tojássárgával, kis cukorral, vaníliás cukorral meglangyosítjuk a tejet, ebbe mártogatjuk a kiflikarikákat, majd jól kivajazott tepsibe pakoljuk. Az almát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk, a kiflimasszára tesszük. Sütőben addig sütjük, míg az alma megpuhul. A tojásfehérjéből a cukorral kemény habot verünk, belekeverjük a lekvárt, az alma tetejére simítjuk és néhány percre visszatesszük a sütőbe, míg színesedni kezd a teteje.

Ennyi a hivatalos recept, amit én azzal egészítenék ki, hogy sok lett a 10 kifli, 5-6 db bőven elég. Az egészet 2 rétegben is lehet csinálni, tehát tejes kifli-alma-megint kifli-alma. A rétegek közé lehet szórni darált diót, és/vagy baracklekvárt kenni, esetleg mazsolát szórni, aki szereti (én nem). Diót szerettem volna beletenni, de nem volt.
Jó étvágyat hozzá!

Ikea

Mostanában nagyon tetszenek - eddig is, de most egyre inkább - az Ikea bútorai, kiegészítői. Főleg, mióta megkaptam az új katalógust! Eljátszottam a gondolattal, hogy ha lenne (ha lesz majd egyszer talán...) egy új otthonom (szobám, lakrészem, lakásom, házam vagy bármi), akkor lehetőleg ilyen cuccokkal szeretném berendezni majd. Érdemes böngészni a honlapjukat, tök jó dolgok vannak. És mindig vannak akciós kiegészítők, kisebb-nagyobb bútorok is, szinte csak pár forintért. Legutóbb egy szép kék üvegvázát sikerült beszereznem náluk, 299.- Ft-ért.
Különösen tetszik, hogy gondolnak azokra is, akik egész pici lakásban élnek. Az áruházban (Budapest) van is egy kb. 30 nm-es berendezett kis "lakás", igazából ez adta az inspirációt. A konyháik közül is sok tetszik... Na egyszóval most nagyon "ikeás" hangulatom van már hetek óta! :-)
Ha még nincs meg, itt meg tudod nézni online is az új katalógust.

Én most őket választanám:
Ágyikó

Éjjelszekrény

Vagy inkább ez?

Komód

TV-állvány

Ruhásszekrény

Könyves-és kütyüs szekrény :-)

Étkezőasztal

Hozzá szék...



Ha kicsi a hely, akkor meg összecsukható.
Finom, puha szőnyeg...


És még ezer apró dolog. Úgy látom, nem csak az Ikea-feeling, hanem a fehér-mánia is elkapott. :-) A fehér színről, és használatáról a lakásban bővebben itt.
Neked milyen berendezési stílus tetszik? Milyen a lakásod, és milyet szeretnél, ha változtatnál?
/Képek: Ikea/

Egy kis felújítás és szülinap

Untam már a sok fehérséget, meg úgy általában, rámtört egy kis blog-felújíthatnék. Csaltam, mert egy letöltött sablont dolgoztam át (link az oldal alján található). 2 napot jól elszórakoztam vele. :-)
Na persze, nem egész nap, mert közben főztem is, stb. Tegnap pedig megünnepeltük a gyermek 11. szülinapját - hogy megy az idő! Pontosabban főleg a barátaival ünnepelt, tartott egy kis bulit, meghívta 3 barátját. Jó nagy hangzavar volt. :-) A tortája csokitorta volt, de nem "sima", hanem az egyik réteg krém vaníliás volt benne. Ez az ő kívánsága volt, hogy csoki-vaníliás tortát szeretne. Telefonon közvetlenül a cukrászda cukrászával tárgyaltam le a dolgot, hogy vállalja-e, mert "gyárilag" ilyet nem szoktak készíteni. Persze vállalta. :-) Egy fotó róla, épp a gyertya-elfújás pillanatában:


Szóval nem csak a blogdekorálással foglalkoztam, csak most volt időm erre is, mert sajnos beteg voltam, vagy még vagyok is, ettől függetlenül holnap már megint munka. Egy hétig viszont itthon voltam, muszáj volt. Jó lenne, ha rendbejönnék végre.

Nektek tetszik ez az új dekoráció?

Itt van az ősz, itt van újra...

Néhány őszi vers és kép, hangulatkeltés céljából. :-)
Először is egy klasszikusnak mondható... majd néhány további, amely megtetszett nekem. (Remélve, hogy Nektek is tetszeni fognak).



Petőfi Sándor:
Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Kányádi Sándor:
Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat.



Kosztolányi Dezső:
Szeptember elején

A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.

Zelk Zoltán:
Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök,
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit.-
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelenül.



Nemes Nagy Ágnes:
Október

Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
Vékony tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk irva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a targalyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
Neonfény lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.

Egy jó ötlet - minden iskolának

A fiam idén ötödikes lett. Új tanterem, új tanárok, új osztálytársak, és persze új osztályfőnök. Aki egy nagyon szimpatikus, tettrekész tanárnő, egyébként 3 gyerekes anyuka. A következő remek ötlettel állt elő az első szülőin (egész üde színfolt volt a sok mit-kell-befizetni téma között). Az ötlete pedig: minden hónapban szervez egy "Tölts velem egy napot!" rendezvényt, afféle családi versenyt. (Mármint, hogy nem a tanárnővel, hanem a gyerekünkkel kell egy napot tölteni). Minden hónapra jut egy feladat, melyet a gyerkőccel közösen, családilag kell "megoldani", amit aztán zsűriznek majd, és évvégén a nyertes család jutalomra is számíthat. Nevezetesen arra, hogy a tanárnő az adott családnál megfőz, megszolgál egy három fogásos ebédet, sőt még el is mosogat! :-) Kreatív osztályfőnök, az egyszer biztos. Egyébként is le a kalappal, hogy 3 gyerek mellett, akikből kettő kicsi, még ilyenekre is jut energiája a normál munkáján kívül. Persze azért nem lett ez ránk kényszerítve, megszavaztatta a szülőket (mertük nem megszavazni?:-)) Na jó, csak vicceltem, mert tényleg tetszik a kezdeményezés.
Az első havi, szeptemberi program a lecsófőzés, közösen természetesen a gyermekkel. Tehát jövő vasárnap kell főznünk egy lecsót, ki hogy szokta, és hétfőn reggel mindenki visz be egy adag kóstolót. (Az októberi program családi számháború, na ez már nekem személy szerint nem jön be annyira, de majd megoldjuk. A többi hónap még egyelőre meglepetés.)

A lecsót persze mindenki egy kicsit másképp készíti, ezért is jó ötlet ez az étel.

Az én lecsóm:
Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 6-8 db zöldpaprika, 1 db hegyes erős, 3-4 paradicsom (mérettől függenek a db számok), füstölt kolbász ízlés szerint, kis darab füstölt szalonna, só, bors.
A füstölt szalonnát kis kockákra vágom, kiolvasztom, erre kerül az apróra vágott hagyma, amit üvegesre pirítok a szalonnán. Utána kicsit átpirítom még rajta a karikákra vágott kolbászt. Végül jöhet rá a karikákra vágott paprika, hegyes erős, feldarabolt paradicsom, só, bors, fedő. Kb. 20 perc alatt puhára főzök mindent. Én úgy szeretem, ha bő leve van, és nokedlit főzök ki mellé (jobb híján esetleg tészta is megteszi).

Így néz ki az én lecsóm

Ti hogy szeretitek a lecsót?

Becsöngettek

Az iskola kezdése komoly fordulópont. Jó esetben a gyermek az óvodás évek alatt elsősorban játékkal, mesékkel töltötte az idejét. Fontos, hogy az iskolát "iskolaérett" gyermekek kezdjék, így elkerülhető a felesleges frusztrálódás. Inkább halasszon egy évet, hogy jobban bírja az iskola gyakran merőben más követelmény rendszerét.



Tippek kisiskolások szüleinek az iskolakezdéshez:
- Az iskolába szoktatás és az eredményes fejlődés egyik feltétele, hogy a gyerek jó alapokat vigyen az óvodából, önállóan öltözködjön, mert különben lényegesen nehezebb a kezdeti időszak. Az is szükséges, hogy a kicsi már kialakult napirenddel üljön az iskolapadba.
- Szerencsés, ha már nyáron rászoktattuk a korai fekvésre, és leszoktattuk a délutáni alvásról, ám ha ezt nem tettük meg, segíthet, ha az első hetekben ebéd után hazavisszük a gyereket a suliból. Mindez azért lényeges, mert a kialvatlanság idegességet, kimerültséget vagy épp elevenséget okozhat.
- Nagyon fontos lenne, hogy a gyermeket türelemre neveljük. Az elsősök gyakran egymás szavába vágva próbálnak érvényesülni az órákon, pedig alkalmazkodniuk kellene, és kivárniuk, amíg rájuk kerül a sor. Ennek két nagyon egyszerű módja is van: minél több mesehallgatás és társasjátékozás. A játéknak amúgy is nagy szerepe van még ekkor, és jó lenne, ha legalább az első két hónap csak az ismerkedésről szólna az iskolában.
- Ha van lehetőségünk, alakítsunk ki otthon tanulóhelyet a gyermeknek, hogy meglegyen a komfortérzete.
- Következetesen tartsuk be a kisiskolás felkelési-lefekvési idejét és a tanulásra szánt időt is, ami ebben az időszakban kb. húsz perc legyen.
- Hogy megkönnyítsük a beszoktatást, vigyünk rendszerességet a gyermek életébe. Ebbe beletartozik a reggeli készülődés is: nyugodt körülmények között öltözzön fel, reggeli nélkül ne induljon az iskolába, és legyen ideje az otthoni vécéhasználatra is.
- Könnyen befűzhető vagy tépőzáras váltócipőt vásároljunk a gyereknek, mert ha nem gyakorlott "cipőbefűző", sok időbe telhet, amíg a szünetekben átcseréli a lábbelit.
- Előfordul, hogy a kicsik szókincse elmaradott, vannak, akik még az alapszavak jelentésével sincsenek tisztában, márpedig ez a tanulás alapja. Sokat segíthet a rendszeres meseolvasás. Emellett ritmizáljunk velük: bontsuk a szavakat szótagokra, hangokra, verseljünk sokat, gyűjtsünk azonos betűvel kezdődő szavakat.
- A tanítóval való jó kapcsolat kialakítása közös érdek - a gyermek csak attól tud tanulni igazán, akit szeret.


Hogyan segíthetünk a sikeres tanulásban?
- Hagyjuk, hogy hazaérve kipihenhesse az iskolát, ne nyaggassuk azonnal a házi feladatával, amint átlépi a küszöböt!
- Lehetőleg biztosítsunk neki egy nyugalmas - de nem teljesen csendes - szobát és egy rendezett felületet, amin tanulhat!
- A kisebb gyerek gyakran igényli a társaságot és a támogatást, különben nem élvezi a tanulást. Üljünk le mellé, és beszéljünk át vele minden olyan részt, amit nem ért!
- Segítsünk neki beosztani az idejét! Javasolj neki, hogy bontsa rövidebb időszakokra a tanulást, és köztük tartson szünetet, ne pedig egyvégtében tanuljon meg mindent.
- Segítsünk neki a szokásrend kialakításában! Egyezzünk meg vele abban, hogy a feladatoknak uzsonnáig vagy egy órán belül el kell készülniük, mert így nem úszik el az ideje.
- Figyeljünk arra, hogy minden olyan eszköz, ami kell a tanuláshoz, kéznél legyen, mert így nem tud mondva csinált kifogásokra hivatkozni.
- A családi programokat igazítsuk a házi feladathoz, így nem fogja úgy érezni, hogy kimarad valamiből.
- Legyünk következetesek! Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy elkészítés a házi feladatát, akkor ő cserébe elvárhatja tőlünk, hogy azt át is nézzük.
- Azonnal szóljunk az iskolában, ha azt vesszük észre, hogy a gyereknek nehézségei vannak a házi feladattal; akár úgy, hogy túl sokáig tart végeznie vele, akár azért, mert nem érti a tanultak lényegét.
- Legyünk a segítségére, de ne csináljuk meg helyette a leckéjét! Emlékeztessük rá, hogy ez az ő feladata, nem a miénk.
- Figyeljünk az aggasztó jelekre (pl. körömrágás, hasfájás, fejfájás, kedvetlenség). A látszólag kiegyensúlyozottan teljesítő, mindig csendes, jó gyerekek, gyakran szenvednek észrevétlen teljesítményszorongástól. Tanulási, olvasási, számolási nehézségek esetén minél előbb forduljunk szakemberhez, megfelelő módszerekkel jelentős javulás érhető el, így megelőzhető, hogy gyermekünk véglegesen lemaradjon az alapok hiánya miatt.
- Meg kell találni az otthoni tanulás helyes arányát, módját. Ebben az életkorban még a játék, mozgás a legfontosabb a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Fontos, hogy az egész napos tanulást követően legyen alkalom a mozgásra, pihenésre, játékra. Ne vigyük túlzásba a tanulást, fokozatosan tanítsuk meg gyermekünket az önálló tanulásra, később már csak abban segítsünk, amiben tényleg rászorul, ne oldjuk meg helyette a feladatokat.
- Tudatosítani kell, hogy mindenkinek vannak feladatai, nemcsak az iskolában, de otthon is. Apróbb, könnyen elvégezhető háztartási munkákkal, saját holmijai rendben tartásával rendszeresen bízzuk meg, ő is a család tagja, neki is vannak feladatai, akár anyának vagy apának.
- Az önállóságra szoktatás része a rendszeres heti zsebpénz is, melyet önmaga oszt be. Ez növeli felelősségérzetét.

- Ha úgy ítéljük meg, hogy gyermekünk túl érzékeny, ezáltal bátortalan és nehezen bontakozik ki, sokat kell beszélgetnünk vele, hogy megértse, nem szabad túl mélyen megélnie a sérelmeit. Érzékeltessük, hogy elismerjük az érdemeit, és tudassuk vele, hogy képes lesz elérni a jövőbeni céljait is. Biztosítsuk arról, hogy mindenben támogatjuk őt, és adjunk neki olyan feladatokat, amelyekben biztosan sikeres lesz - így erősíthetjük az önbizalmát. Ha netán mégis hibázna, ne tréfálkozzunk, ne gúnyolódjunk rajta, mert ilyen hatásra könnyen magába fordul. Éppen elég szigorú ő saját magával szemben, mi igyekezzünk kedvességgel ösztönözni.
- Amennyiben gyermekünk egy mindenre nyitott örökmozgó, aki nem képes sokáig egy helyben ülni, ezáltal sűrűn előfordul, hogy nem fejezi be a rászabott feladatot, nincsen könnyű dolgunk. Türelmesnek és következetesnek kell vele lennünk ahhoz, hogy irányíthassuk. Le kell vele ülnünk és segítenünk őt a házi feladatai elkészítésében, és közben figyelnünk kell arra, hogy ne lankadjon az érdeklődése, ne terelődjön el a figyelme. Idővel majd hagyjuk, hogy egyedül végezze dolgát, de folyamatosan ellenőrizzük, hogy eljutott-e a végére. Dicsérettel motiválhatjuk leginkább.
- Ha erős egyéniségű, magabiztos, de hirtelen haragú a csemeténk, az ő stílusához hasonló szülői fegyelem inkább ellenérzéseket vált ki belőle, mintsem segít. Ha durván számon kérjük vagy ráparancsolunk, dacossá válik, és nem, vagy csak nagyon nehezen ismeri be a tévedését. Azt kell elérnünk nála, hogy felnézzen ránk, tiszteljen minket, és ezt csak higgadtsággal, következetességgel vívhatjuk ki. Éreznie kell, hogy kéréseink nem ellene irányulnak, nem büntetésjellegűek, hanem kötelessége teljesítenie őket.
- A kényelmes, lassú gyereket, akit folyamatosan noszogatni kell, hogy a feladatait elvégezze, nem könnyű motiválni. Ha azonban sikerül rávennünk, hogy valamibe belefogjon, biztosak lehetünk benne, hogy véghez is viszi azt. A dicsérő szavak nyilván neki is jól esnek, de az érzelmi ráhatás helyett inkább észérvekkel érhetjük el nála a célunkat. Pontos szabályrendszert, napirendet kell kialakítanunk neki, amelynek szerves része a délutáni tanulás. Ahhoz, hogy a tempóját növelhessük, meg kell értetnünk vele, miért hasznos az, ha valamit mihamarabb elvégez.

Tippek gyerekeknek a sikeres tanuláshoz:

- Mindenképpen próbáld az idődet helyesen beosztani.
- Amikor hazaérsz, egyél valami könnyűt. Egy joghurt, egy gyümölcs mind-mind ösztönözhet a tanulásra. Ajánlott a szőlőcukor is. Élénkítő hatása közismert, segít a tanulásban. Ne edd viszont tele magad, mert az elálmosít.
- Sokat segíthet, ha tanulás előtt kideríted, mikor vagy a legaktívabb. Erre a napszakra kell, hogy szervezd a tanulást. Vannak, akik éjjeli baglyok, vannak, akik reggel képesek tanulni, és vannak, akiknek délután fog a legjobban az agyuk. Döntsd el, te melyikbe tartozol, és akkor tanulj. A legésszerűbb a délutáni, persze lehetnek kivételek.
- Miután ezt kiderítetted, a megfelelő napszakban vonulj be a szobádba. Zárd be az ajtót és kapcsolj ki minden zavaró berendezést. Ezután kezdj el tanulni! Ne foglalkozz ilyenkor mással! Meglátod, ha a tanulásra koncentrálsz, sokkal hamarabb végzel. Fél óra kellet csak? Látod, mindjárt jobb. De ha 2-3 vagy esetleg 4, akkor sincs semmi gond. Tudod: munka után édes a pihenés.
- Ha elfáradsz, vagy ha már úgy érzed, abszolút nem fog az agyad, állj fel, menj ki a levegőre és mozgasd át magad, esetleg fuss egy kicsit. Ha nem vagy ilyen aktív, zuhanyozz le! A víz felfrissít, utána garantáltan menni fog a tanulás.
- A tanulás akkor még jobban fog menni, ha valami kedvet is érzel hozzá. Ezért ha szereted, gyújts egy illatos gyertyát, vagy kapcsolj hangulatlámpát. Ezek mind elősegíthetik a tanulásodat. Esetleg próbálkozz azzal, hogy eljátszod, mintha felelnél. Ez is sokat segíthet.
- Jó módszer az ún. piramis-módszer is. Először nézd végig a leckét. Emeld ki a kulcsszavakat. Ezek definícióit és a kulcsszavakat lehetőleg szó szerint tanuld meg. Ez a piramis 1. szintje. A következő lépésben jegyezd le a fontosabb dolgokat. Ezeket nem fontos szóról-szóra bemagolni. Olvasd el négyszer-ötször. A jéghegy, pardon, szóval a piramis csúcsa, hogy gyűjts hozzá anyagokat, olvasd el a kisbetűs részeket. Ezeket csak egyszer-egyszer szükséges. Felelet közbe eszedbe jut majd, a tanár pedig biztos értékelni fogja.
- Ha nem jegyzel meg mindent elsőre, akkor jó módszer lehet, ha mindent leírsz. A leírással rengeteg dolgot meg tudsz jegyezni. Végül talán segíthet az is, ha a tanulás után elmagyarázod a leckét barátodnak/barátnőnek.
- Koncentrációs képességed javítod, ha eleget alszol. Iskolai eredményeiden nem láthatsz javulást, ha egyre fáradtabban, egyre kevesebbet alva görgeted a feladatokat magad előtt.
- Nagyon fontos, hogy megragadjátok a lecke lényegét, mert ha nem tudjátok kiemelni a fontos dolgokat, kénytelenek lesztek bebiflázni az egészet. A magolás azonban – azon kívül, hogy rendkívül fárasztó és időigényes – csak nagyon rövid távra szól. Ha bizonytalanok vagytok abban, hogy melyik információ számít lényegesnek, olvassátok el és válaszoljátok meg a tankönyv ellenőrző kérdéseit, mert azok biztosan a lényegre összpontosítanak.
-  A hatékony tanulási módszer kialakításához célszerű felmérnetek, hogy miképpen tanultok a legkönnyebben. Vannak, akikben a látottak maradnak meg leginkább, mások jobban emlékeznek a hangokra, megint mások a mozgásokat tudják a legkönnyebben memorizálni.
Aki az első (vizuális) típusba tartozik, színes ceruzával emelje ki a lényeges részeket, készítsen ábrákat, jegyzeteket magának.
Aki inkább a hallottakra emlékszik, olvassa hangosan és mondja fel magának a leckét.
Aki a tanórára visszagondolva képes pontosan felidézni a tanár mozdulatait, a mozgás memorizálásával tanul a legkönnyebben. Ez esetben a lecke felmondása közben próbálja meg a saját mozgásával illusztrálni a tananyagot, nyugodtan járjon-keljen a szobában, beszéd közben pedig használja a kezét, gesztikuláljon.
- Napi feladataitok elvégzése után ajándékozzátok meg magatokat valami kedves dologgal, s ha minden nap rászántok egy kis időt a tanulásra, valószínűleg a szüleitek is ezt teszik majd a bizonyítványotok láttán.
- Nagyon fontos, hogy legyen egy úgynevezett „tanulósarkunk”. Nem kell feltétlenül íróasztalra gondolni. Megteszi egy ócska fotel, vagy akár a szőnyeg egyik sarka is. Lényeg az, hogy egy csendes, elszeparált, ingerszegény környezetet találjunk, ahol semmi nem vonhatja el figyelmünket a tanulásról. Amennyiben a TV, rádió, zene zavar minket, esetleg jobban foglalkoztat, mint az előttünk fekvő tananyag, inkább kapcsoljuk ki.
- Mindig tervezzük meg a tanulást. Azaz próbáljuk beosztani, hogy mennyi idő alatt akarunk elsajátítani egy bizonyos tananyagmennyiséget. Ez azért is jó, mert egyrészt látjuk, hogy haladunk, hogyan kell beosztanunk a még meglévő időnket, másrészt mindenképpen sikerélményünk lesz, ha az adott idő alatt sikerül elsajátítanunk a kitűzött adagot.


/ Források: kamaszpanasz, anyuci.hu, stop.hu. /