Egy jó ötlet - minden iskolának

A fiam idén ötödikes lett. Új tanterem, új tanárok, új osztálytársak, és persze új osztályfőnök. Aki egy nagyon szimpatikus, tettrekész tanárnő, egyébként 3 gyerekes anyuka. A következő remek ötlettel állt elő az első szülőin (egész üde színfolt volt a sok mit-kell-befizetni téma között). Az ötlete pedig: minden hónapban szervez egy "Tölts velem egy napot!" rendezvényt, afféle családi versenyt. (Mármint, hogy nem a tanárnővel, hanem a gyerekünkkel kell egy napot tölteni). Minden hónapra jut egy feladat, melyet a gyerkőccel közösen, családilag kell "megoldani", amit aztán zsűriznek majd, és évvégén a nyertes család jutalomra is számíthat. Nevezetesen arra, hogy a tanárnő az adott családnál megfőz, megszolgál egy három fogásos ebédet, sőt még el is mosogat! :-) Kreatív osztályfőnök, az egyszer biztos. Egyébként is le a kalappal, hogy 3 gyerek mellett, akikből kettő kicsi, még ilyenekre is jut energiája a normál munkáján kívül. Persze azért nem lett ez ránk kényszerítve, megszavaztatta a szülőket (mertük nem megszavazni?:-)) Na jó, csak vicceltem, mert tényleg tetszik a kezdeményezés.
Az első havi, szeptemberi program a lecsófőzés, közösen természetesen a gyermekkel. Tehát jövő vasárnap kell főznünk egy lecsót, ki hogy szokta, és hétfőn reggel mindenki visz be egy adag kóstolót. (Az októberi program családi számháború, na ez már nekem személy szerint nem jön be annyira, de majd megoldjuk. A többi hónap még egyelőre meglepetés.)

A lecsót persze mindenki egy kicsit másképp készíti, ezért is jó ötlet ez az étel.

Az én lecsóm:
Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 6-8 db zöldpaprika, 1 db hegyes erős, 3-4 paradicsom (mérettől függenek a db számok), füstölt kolbász ízlés szerint, kis darab füstölt szalonna, só, bors.
A füstölt szalonnát kis kockákra vágom, kiolvasztom, erre kerül az apróra vágott hagyma, amit üvegesre pirítok a szalonnán. Utána kicsit átpirítom még rajta a karikákra vágott kolbászt. Végül jöhet rá a karikákra vágott paprika, hegyes erős, feldarabolt paradicsom, só, bors, fedő. Kb. 20 perc alatt puhára főzök mindent. Én úgy szeretem, ha bő leve van, és nokedlit főzök ki mellé (jobb híján esetleg tészta is megteszi).

Így néz ki az én lecsóm

Ti hogy szeretitek a lecsót?

1 hozzászólás:

Alexandra írta...

Én nem teszek bele erős paprikát a gyerekek miatt. Szeretem, ha nincs sok leve és mindig tojással készítem :)
A számháborút átvállalnám helyetted :D

Megjegyzés küldése