Barátság

A Cewé-n minden héten van egy-egy scrapbookos kihívás, mindig más témában. Ezen a héten a Barátság volt a téma, amire természetesen neveztem is egy oldallal, amit itt nézhettek meg. Alkotás közben a téma kapcsán elgondolkodtam, milyen ritka kincs és milyen fontos az igaz barátság. Ami nem múlik el, mint a szerelem, és nem féltékeny, nem csal meg... mindig, minden körülmények között* szeret önzetlenül, és elfogad úgy, amilyen vagy.

Ez volt az oldalamon a komment:
" A barátság nagyon fontos dolog az életemben. Nincs sok barátom, de akik vannak, azoknak a
barátsága már kiállta az idő és hűség próbáját. A legjobb barátnőmmel óvodás korunk óta
vagyunk barátok. Együtt nőttünk fel, együtt jártuk ki az iskolát, együtt küzdöttük végig a kamasz-
korunkat. Egymás mellett voltunk az első szerelmek és első csalódások idején, az örömökben,
bánatban és tragédiában is. Dolgoztunk is együtt néhány évig. Ő volt a tanúm az esküvőmön is.
Persze, az évek során történtek összeveszések, sértődések is, amikor egy ideig nem is találkoztunk.
De ezeket mindig sikerült megoldanunk, és ezután még erősebb lett a kapocs közöttünk.
A részemnek érzem őt. Talán úgy ismerjük egymást, ahogy senki más nem. Mindig, mindent meg
tudunk beszélni, tudunk együtt hülyéskedni és sírni, és segítjük egymást, bármi is történjen.
Pedig nem vagyunk egyformák, sem külsőre nem hasonlítunk, de belső tulajdonságaink, ízlésünk
is más. Mégis úgy tudjuk szeretni egymást, elfogadni a másikat, ahogy van.
Ez a barátság már sok mindent kibírt és túlélt, és azt hiszem, ez már egy életre szól.
Vannak persze más barátaink is, akiket szeretünk, közös is, és külön-külön is. De nincs
bennünk féltékenység a másik barátaira.
Számomra nagyon fontos a barátságban is, mint minden emberi kapcsolatban, az
őszinteség. Hogy mindent nyíltan meg tudjunk beszélni, mindent ki lehessen mondani.
Hogy önmagunk lehessünk egymással. Mindez a mi barátságunkban együtt van. Már közel
30 éve... "

És hoztam még néhány idézetet is a témában:

„Nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot.”
/Kölcsey Ferenc/

“Barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul.”
/Alban Goodier/

„A barátod az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret.”
/Elbert Hubbard/

„Mert minden érték, amit az életben találhatunk, azokból a kapcsolatokból fakad, amiket a körülöttünk lévőkkel alakítunk ki. Mert nincs semmi olyan anyagi dolog, ami felérhetne a szeretet és a barátság megfoghatatlan kincsével.”
/Robert Anthony Salvatore/

„Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább... A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.”
/Márai Sándor/

„A barátság mélyebben van, mint a szeretet, és mélyebben, mint a szerelem.”
/Hamvas Béla/

„Mindazon javak közül, melyeket a bölcsesség szerez a teljes élet boldogsága számára, a legeslegnagyobb a barátság birtoklása.”
/Epikurosz/

“A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egyvalamit: őszinteséget. Csak ezt az egyet, de ez nem kevés.”
/Ingmar Bergman/

„Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...”
/Antoine de Saint-Exupéry: A Kis herceg/

„A barátság az az emberi kapcsolat, melynél nemesebb nincsen anyától szült elevenek között.”
/Márai Sándor/

„A szerelem forró, hideg az élet. Csak a barátság melegíti állandóan valónkat.”
/Eötvös József/

„Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.”
/Müller Péter/

„A barátság növeli a boldogságot és mérsékli a szenvedést azzal, hogy megduplázza örömünket és megosztja szomorúságunkat.”
/Marcus Tullius Cicero/

„Bajban mutatkozik meg, hogy ki jó barát, hisz jó körülmények közt van barát elég.”
/Euripidész/

”„Minden idöben szeret,
a ki igaz barát,
és testvérül születik
a nyomorúság idejére. ”
/ Biblia /

*Alekosz rám is hatással volt...? :-)

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése